Game Over

Nos,talán itt az ideje visszatérni a való életbe !

Az elmúlt napokban egy másik világba menekültem,Upper East Side világába.
5 évad Gossip Girl végignézése pár nap alatt,olyan hatással volt rám,mint soha,senki más,valami mintha megindult volna bennem.

Tisztában vagyok azzal,hogy az érettségire kéne készülnöm,mégis úgy érzem,hogy az érettséginek nem lesz sok köze a jövendőbeli eredményeimhez,talán naiv vagyok,talán túlságosan álmodozó,de ki tudja…talán a végén nekem lesz igazam és egyszer az életben nem én esek pofára.

Mindenkit elvágtam most magamtól,csak én vagyok és a sorozat,leráztam rokonokat,ismerősöket,barátokat,de ami a legfontosabb,hogy a volt legjobb barátomat véglegesen száműztem az életemből.

Azt hiszem,hogy ideje volt belátnom a dolgokat,hogy hiú ábrándokat kergettem,hogy olyasvalaki után futottam,akinek a szemében nem értem annyit,hogy ne engedjen el.Nos,ez egy hosszú és bonyolult sztori,a lényeg,hogy abszolút vége van és nem is hiányzik..legalábbis most per pillanat nem.

Valamiért azt érzem,hogy barátok nélkül sikeresebb lennék.Mindig is féltem,hogy egyedül leszek,de most pont erre vágyom,egyedüllétre.

Nem akarok kiadni magam senkinek,nem akarom,hogy megismerjenek,hogy beleszóljanak az életembe,nem akarok semmi mást,csupán nyugalmat és hogy én magam szervezhessem a jövőmet,a kapcsolataimat.

Végre nem függök senkitől.

Csupán ahhoz a világhoz ragaszkodom,amit a sorozatok,könyvek,fotók adtak nekem,az én kis álomvilágomhoz,amiben minden az én elképzelésem szerint alakul.

Most,hogy végeztem a Gossip Girl-el,azt hiszem,hogy eljött annak az ideje,hogy tanuljak az érettségire,készülődjek,kibújjak a kis vackomból és neki vágjak a nagy világnak.

Hihetetlen tudom,de ez a sorozat többet segített nekem,mint akármelyik barát,a szereplőkkel sokszor azonosulni tudtam,beleéltem magam a sztoriba,sokszor más átvettem Blair Waldorf stílusát,de tetszett,na meg persze én is ‘belezúgtam’ a rosszfiúba,Chuck Bass-be,természetesen ezt képletesen értem.

Na de térjünk a lényegre,ami elől valójában bujkálok,azok a saját érzéseim,az igazi énem egy darabkája,amit mélyen elrejtettem mostanában.De ez csöppet sem zavar amúgy,jól érzem magam így,nincs civakodás,nincsenek naponta veszekedések,nincs féltékenykedés,nem sírok,komolyan napok óta csak akkor sírtam,amikor úgy volt,hogy Chuck meghal(de nem halt meg,nyugi). Ja igen,meg amikor megbántott legutóbb akkor is elejtettem pár könnycseppet,de gyorsan töröltem is le őket,mintha mi sem történt volna.

Talán tényleg megszűntek iránta az érzéseim,nem tudom,de megkönnyebbülve érzem magam.Azok után amit tett..rájöttem,hogy én ezt nem érdemlem meg senkitől,inkább ne legyenek akkor barátaim,minthogy valaki így bánjon velem.

Ideje lezárni a múltat és tovább lépni,fel a fejjel,elvégre pár hónap és költözök !

Új élet,új társaság,új város,új remények és ha még el is török,ha történik is velem valami,csak magamra számíthatok,ezt megtanultam az elmúlt évek alatt.

X O X O

G.G.

Goodbye my old friend…

A búcsú


2012.04.10.
Nos..ez lett az a nap,amikor végleg búcsút vettem attól az embertől,akit talán a legjobban szerettem életemben,aki a legjobban ismert.

Most felmerül millió egy kérdés,hogy de akkor miért? mi értelme volt..stb.?
A legjelentősebb ok,talán,az..hogy így eltudok végre szakadni a múltamtól…ő ugyanis az exem legjobb barátja is egyben.

Szóval..ez is egy hosszú sztori,talán ha nagyon ráérek majd belekezdek,de tényleg hosszú és bonyolult..talán még én magam se értem. o_O

Lezárás,tisztázás

Az elmúlt években elég sok emberben csalódtam,legjobbnak hitt barátnőben (3 ilyen is volt), barátomban,akivel már az összeköltözést terveztünk,családtagokban,akik kitagadtak,emberekben,akik számítottak.
De nem voltam annyira fontos nekik,hogy maradjanak,hogy ha eltaszítottam magamtól őket,visszajöjjenek.

Nem…ezek nem voltak igazi kapcsolatok,barátságok,mert aki szeret,az pontosan tudja,hogy miért taszítom,lököm el magamtól és nem hagyja,akárhogy is próbálom elérni.

Ugyanis..amikor próbálok ellökni magamtól egy adott személyt az pont azt jelenti,hogy érzelmileg válságban vagyok és szükségem lenne rá,pont akkor..a legjobban.

Nem kéne,hogy ellökjem magamtól őket..tudom jól,de már annyit csalódtam az emberekben,hogy a bizalmat elnyerni…azt,hogy valóban elhigyjem,hogy szeretnek stb.

Már megtanultam,hogy hiába mondja valaki,hogy szeret..nem szabad elhinni..ha ott van veled jóban-rosszban egyaránt,de pláne akkor,amikor nagy szarban vagy és nem enged lelépni,ragaszkodik hozzád,kimutatja,hogy valóban szeret,akkor már lehet reménykedni,hogy igaz.

Ha évekig kitart melletted,akkor már elhiheted.

Addig nem érdemes magad áltatni,mert akárhogy is szépítjük a dolgokat..mindenki valamiért van a másikkal,aztán ha azt a valamit megkapja máshonnan,vagy más valakitől,akkor kerülnek a barátok,barátnők stb. lapátra.

De van egy másik dolog is,ami velem történt meg…

                                                    Érzések,igazság,elfojtott könnyek

Épp egy olyan barátot,talán volt szerelmet(nem tudom) próbálok eltaszítani magamtól,akit iszonyatosan szeretek..hogy miért?!

Mert ő köt már csak a múltamhoz,az elmúlt 3,5 évhez,az exemhez és a vadonatúj barátnőjéhez..és ez olyan dolog,érzés,mintha pofánbasznának lengőajtóval..de nem gyengén..

Nem tudom,hogy pontosan mit érzek iránta,vagy,hogy mit is jelent ő számomra,hogy miért ragaszkodok hozzá ennyire…fogalmam sincs.

Annyit tudok,hogy amikor meglátom,hogy másik csajt becézget,akkor összeszorul a gyomrom és iszonyat szar érzés fog el.

Mondhatni féltékeny leszek.

Csak itt az a bibi,hogy ő nem érzi ugyanezt.

Megint átbasztam magam és olyan ember felé tápláltam érzéseket,aki nem viszonozza,aki csak egy olyan ‘barátnak’ tekint,akivel jó lefeküdni.

Itt van a csont elásva.

Volt szexuális kapcsolatunk,ami által még jobban ragaszkodni kezdtem hozzá..én idióta,szánom bánom bűneimet..

De már nem tudok mit csinálni..

 Próbáltam tőle már többször búcsút venni,letiltottam innen-onnan..de nem bírtam sokáig,üresnek és elhagyatottnak éreztem magam nélküle…

Az a baj,hogy számomra ő a világot jelenti,viszont én csak 1 szimpla barát vagyok a szemében,aki hisztizik,drámázik stb.

Igen…most is veszekedtünk,pár hete már mindennaposak a veszekedések..

Nem bírjuk elviselni a másikat sokszor,de én nélküle nem nagyon tudok meglenni és fogalmam sincs,hogy miért nem tudom őt elengedni, oh god why?!

Miért ilyen komplikáltak a dolgok,az érzések,a viszonzás,a vonzás,a sors stb.?!

Most végre úgy döntöttem,hogy lezárom a múltam,vele együtt őt is,hiszen nem akarok még jobban,még nagyobbat pofára esni. : /

Csak ezek a dolgok nem olyan egyszerűek…

A szív és az ész harca már megint…komolyan..lassan Marvel képregény lesz ezekből a csatákból nálam,mert már annyi volt és olyanok,hogy hűűűű. o_O

Lényeg a lényeg,hogy próbáltam szépen elválni tőle,nem ment.

Aztán próbáltam még 1-2 módon,de akkor se ment.

Pár órája kitaláltam,hogyha veszekednénk és megharagudna rám és olyan dolgokat mondana,akkor könnyebb lenne..neki is és nekem is.

Hát ez sikerült is..olyan dolgokat vágott a fejemhez,hogy már-már tehetség volt visszatartani a könnyeimet..

Persze én sem kíméltem őt,de muszáj volt,hogy kihozzam ezeket a dolgokat,azt az állapotot.

 Azt hiszem,hogy most már menni fog.

Én idióta..mindig ezt érzem..mindig így állok hozzá a dologhoz,aztán bírom pár óráig,max 1-2 napig,de most rekordot akarok dönteni.

Bebizonyítom magamnak és neki is,hogy megállok a lábaimon egyedül..vagyok annyira erős..letudom zárni a múltam,a vele való ‘kapcsolatom’..és végre lefogyok,elérem a céljaimat,elvégre 4 hónap múlva költözöm Pestre!

 

Cigifüst száll az erkélyről…

♥Listen to your heart.♥

Könnyű ezt mondani.
Így 2-3 nap elteltével a dolgok ugyanolyan kesze-kuszák bennem,a hangulatom óránként változik,teljesen megvagyok bolondulva.De kitudja,lehet,hogy csak a tavasz szele csapott meg,mutatván,hogy nemsokára költözöm egy ‘új világba’. Mondhatni az álmaimat valóra váltom és belépek a ‘nagybetűs életbe’.

A  hétköznapok unalmas,monoton szaga már kezd az agyamra menni és láthatóan kezdek bekattanni.Szépen rakom össze a darabokat magamban,építem fel az ‘új’ személyiségem,ami erősebb lesz jóval és talán mondhatni ‘kegyetlenebb’ is,azaz csak szimplán poker face lesz a külvilágnak és egy burok,egy fal,ami mögé bármikor elrejtőzhetek.

Már azt is megterveztem,hogy a nyáron lelépek valahova tök egyedül.Csak úgy eltűnök,utazgatok ide-oda,kicsit barangolok,afféle zarándok út lesz.Persze nem fogok senkinek se szólni,hogy hova megyek,hogy mit csinálok,a telómat is kikapcsolom majd,max a szüleimnek jelentek esténként,hogy még életben van a lányuk,ne aggódjanak..mondjuk nem mintha aggódtak volna,mind1.

Úgy akarok elindulni,mint Takemoto.Talán körbebiciklizem a Balatont 1 hátizsákkal,talán csak felpattanok 1 vonatra és megyek,amerre visz.Az egyik kedvenc animém a Méz & Lóhere.Nagyon nagy hatással volt rám,olyan mélyen érintett,hogy akármikor visszaemlékszem 1-1 részletre,az érzés is ugyanúgy előjön,mint a kép a fejemben.

Takemoto egy nap fogta magát és elindult a biciklijével.Nem nézett hátra,csak tekert,tekert és tekert.Nem tudta,hogy miért indult el,hogy merre tartott az útja,csupán tekerte a biciklit és hagyta,hogy az országút,a mezők,a tenger,a táj szépsége lenyűgözze és a széllel együtt belevesszen ebbe a gyönyörű világba,amit úgy hívunk,hogy élet.

Néha szívesen becsatlakoznék 1-1 sorozatba,animébe,filmbe,könyvbe,szinte bármibe,aminek a történetét ismerem és jobb,mint a valóság.Vagy csak szimplán azt akarnám,hogy az én életem is egy ilyen sztori legyen és tudjam a végét,hogy mi fog történni,hogy a dolgok jóra fordulnak-e?!

Kb. 13-14 évesen szerettem meg az olvasást,viszont az első könyv,szerelem volt.Utána a kezemben naponta,2 naponta váltakoztak a jobbnál jobb könyvek,az érdekesebbnél,érdekesebb történetek.Nagyon sokféle könyvet olvastam,volt olyan ami 1 prostiról szólt,ami boszikról,lakatlan szigetes,zsidó kislányról,mindenféle megfordult már a kezemben.Imádtam azokat a világokat,a könyvnek mintha lelke lett volna és amikor a kezembe véve olvasni kezdtem,az a lélek belém költözött,a sztori az enyém lett és én is egy szereplő lettem hirtelen.Menedék,egy csodálatos világ volt,ami a sorok között fogadott.
Milliószor kívántam azt,hogy bárcsak a sorok között találhatnám magam.
De milliószor nem sikerült.

Amikor visszacsöppentem a zord valóságba,a szívemen mindig lett egy hajszálrepedés.
Gyűlöltem a valóságot,az unalmas embereket,az unalmas hétköznapokat,hogy minden nap ugyanazokat láttam,hallottam,hogy mindig csak a negatívumot kaptam.
Így nem tudtam mást tenni,mint olvastam.
Menekültem a másik világba.
A fantázia világába.
Éjjel-nappal.
Mindig.

Helló Világ!

Run,run,run away.Lost,lost,lost my mind.

Most valahogy így érzem magam.Legszívesebben fognám az összes érzésemet,itt hagynám őket egy dobozban és futnék.Olyan messze,olyan gyorsan,amennyire csak tudok.Vissza se néznék.De vajon valóban eltudunk futni az érzéseink elől?! Letagadhatjuk a szívünkben rejlő dallamot?Hazudhatunk önmagunknak? A szív és az ész harca a legborzasztóbb háború,ami egy ember életében történhet.És bennem most épp ez a kegyetlen háború zajlik…

                                        

Most is arról ábrándozom,hogy Pesten vagyok,az albérletem teraszán ülök,a kis babzsákomban flesselek,halk madárcsicsergés,napszemüvegen átjátszó napsugarak,lágy szellő,halk zaj és a szívem lüktetése hallatszik.Már ott akarok lenni,átakarom élni ezeket a dolgokat,kiszakadni a mostani környezetből,járni a nagyvárost,kikapcsolni,kifeküdni a Margitszigeten,napozni,álmodozni,barátokkal lógni és mindeközben az összes problémámról,gondomról,bajomról megfeledkezni.

Nos,igen.

Jó is lenne..de még vissza van 4-5 hónap,amit ebben az egérlyukban kell töltenem,úgy érzem magam,mint az a hapsi Dosztojevszkij művében.

                                   alone